A Bennettontól már megszokhattuk, hogy ha hirdetésre adják a fejüket, akkor azt nem hagyományos módon teszik, legújabb kampányuk, az „Év munkanélkülije” is erről a mentalitásról tesz tanúbizonyságot. 

A divatmárkát sosem feszélyezte, ha esetenként polgárpukkasztó eszközökhöz kellett fordulniuk, sőt. Elég csak a közelmúltban az UNHATE (angol szójáték, a gyűlölet ellentéte) elnevezésű alapítványuk számára készített plakátokra gondolni, amin a világ elsőszámú vezetőit hozzák kellemetlen helyzetbe.

Most azonban egy igazán égető és aktuális problémát boncolgatnak, hiszen ezekben a válságos években valóban nagyon sok országban jelent gondot a fiataloknak az elhelyezkedés a munka világában.

A Benetton célja a most megindított reklámokkal, hogy bátorítsa a munkanélküli fiatalokat, és hogy eltörölje azt az előítéletet, miszerint a fiatal felnőttek azért nem dolgoznak, mert lusták.

A kampányban a márka alkut ajánl a fiatal, 30 év alatti állástalanoknak, küldjék be ötleteiket, és mutassák meg, hogy mire lennének képesek. A beküldött javaslatok közül a legjobb 100-at 5000 eurós díjazásban részesíti a cég, így segítve őket az álmaik megvalósításában.

További részletekért nézd meg a kampány nyitóvideóját alább, vagy ha érintett vagy jelentkezz a versenybe itt. (angol nyelvtudás nem árt hozzá)

Mit gondoltok, jó ötlet volt a kampány elindítása a Benetton részéről?